Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ármós Sándor

Csikász Brigitta Itthon

Az ORFK szerint pozitív, hogy elismerték: nem tudnak időben fizetni

A rendőrségnél meglévő komoly pénzügyi problémák beismerésének, illetve egy fizetésképtelen helyzet napvilágra kerülésének tekintették többen azt az internetre felkerült levelet, amelyben a rendőrség egyik gazdasági igazgatója a beszállítókkal azt közölte, hogy számláikat csak később tudják rendezni. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint viszont ez a levél inkább biztosíték arra, hogy igenis rendezik a tartozásaikat. A testület ezt pozitívumnak tekinti, jogász szerint viszont a késve fizetés nem tekinthető annak.

Csikász Brigitta Itthon

Mégis gondban a Pest megyei rendőrség? Távozik a gazdasági vezető

Három hónap után távozik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) megbízott gazdasági igazgatója – tudta meg a hvg.hu. Török László állítólag maga döntött úgy, hogy a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő testület helyett inkább a civil életben folytatja.

MTI Itthon

MSZP: politikai okokból menesztették Ármós Sándort

A belügyminiszter indoklás nélküli döntése azt a gyanút erősíti, hogy a Fidesz rendőrséget érintő döntéseinek okai Pest megyében sem szakmai, hanem sokkal inkább politikai eredetűek - írta a megyei közgyűlés MSZP frakciója.

MTI Itthon

Rendőrségi állományban marad a felmentett Pest megyei főkapitány

Ármós Sándor felmentett Pest megyei főkapitány a rendőrség állományában marad, menesztésének pontos okát nem ismeri, találgatásokba pedig – mint kedden elmondta – nem kíván bocsátkozni. A menesztett rendőrfőkapitány azt mondta: a belügyminiszternek joga van ahhoz, hogy bármelyik rendőri vezetőt indoklás nélkül felmentse, ahogy most is történt.

MTI Itthon

Leváltják a Pest megyei főrendőrt

Pintér Sándor belügyminiszter az országos rendőrfőkapitány javaslatára hétfőn indokolás nélkül visszavonta Ármós Sándor rendőr dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezését - tudatta az ORFK. Ármósnak egy megszorításokat kilátásba helyező körlevél miatt kell távoznia.

Hírszerző/FH Itthon

TMRSZ: a Pest megyei főrendőrnek igaza van

Vélhetően igaza volt a Pest megyei rendőrfőkapitánynak a szervezet gazdasági nehézségeit taglaló levelében - mondta Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára. Szima úgy véli: a kormány szándékosan taszítja anarchiába az országot.

Hírszerző/FH/MTI Itthon

Távozásra kényszerülhet a Pest megyei főrendőr

Hamarosan távozhat posztjáról Ármós Sándor, Pest megye rendőrfőkapitánya - számolt be a Népszabadság. A főkapitány nemrég körlevélben jelentette be, hogy forráshiány miatt komoly megszorítások várnak a Pest megyei rendőrökre.

„Azt reméltük, hogy minket is lebombáznak, mert az is jobb, mint itt várni a halált” – az utolsó magyar túlélők történetei

„Azt reméltük, hogy minket is lebombáznak, mert az is jobb, mint itt várni a halált” – az utolsó magyar túlélők történetei

Németország amerikai nagykövete szerint Trump leépítheti a demokráciát és a nagy techcégek kezébe adná a kormányzást

Németország amerikai nagykövete szerint Trump leépítheti a demokráciát és a nagy techcégek kezébe adná a kormányzást

Gartner: Elindulhat idén az iparági dominó, sorra zárhatnak be autógyárak, majd a beszállítók üzemei

Gartner: Elindulhat idén az iparági dominó, sorra zárhatnak be autógyárak, majd a beszállítók üzemei

Lázárék vizsgálata szerint a MÁV jelenleg csak korlátozottan képes ellátni a feladatait

Lázárék vizsgálata szerint a MÁV jelenleg csak korlátozottan képes ellátni a feladatait

Dél-Indiában kapták lencsevégre Orbán Viktort, magánúton lehet ott családjával

Dél-Indiában kapták lencsevégre Orbán Viktort, magánúton lehet ott családjával

A japán nagykövetségtől is hiába kért segítséget a később Budapesten meggyilkolt nő

A japán nagykövetségtől is hiába kért segítséget a később Budapesten meggyilkolt nő

Kiégéssel került kórházba Gerhard Schröder

Kiégéssel került kórházba Gerhard Schröder

A kikezdhetetlenek: a büntetőeljárás alatt is tíz- és százmilliókat kerestek a Schadl-ügyben érintett végrehajtók

A kikezdhetetlenek: a büntetőeljárás alatt is tíz- és százmilliókat kerestek a Schadl-ügyben érintett végrehajtók

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

A címlapról ajánljuk